USA - Kanada turné 2018

Egyesületünk életében bizonyosan egy mérföldkövet jelentett ez a nyár. Hiszen számos sikeres külföldi fellépés után már nem csak az európai határokat, de az óceánt is átlépték a táncosaink. A Dunai Svábok Világszövetsége (Weltdachverband der Donauschwaben) meghívására ugyanis csaknem három hetet tölthettünk az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában ez év augusztusában.

Természetesen ez a lehetőség nem csak úgy csöppent az ölünkbe. A Magyarországi Német Ének-, Zene-, és Tánckarok Országos Tanácsa (Landesrat) által szervezett minősítő fesztiváloknak tánccsoportjaink hosszú évek óta állandó résztvevői, és mindig szép eredményekkel szerepelnek. A legutóbbi két minősítőn, 2015-ben és 2018-ban is két gyermekcsoportunk szerzett újra arany minősítést. A Dunai Svábok Világszövetsége pedig a Landesraton keresztül jut el olyan minősített, magyarországi német együttesekhez, akiktől még eredeti formában elleshetik a sváb hagyományokat. 2016-ban Kreisz László polgármester és a Landesrat elnöke közbenjárása a Világszövetség Taksonyban rendezte világtalálkozójának búcsúestjét. Itt ismerték meg csoportjainkat, és mivel tetszett nekik, amit láttak, egyesületünket hívták meg 2018 nyarára a kinti sváb egyesületekhez vendégszerepelni, illetve az amerikai dunai sváb tánccsoportok éves találkozójára.

Majdnem két évnyi előkészület után tehát, augusztus 17-én landolt a repülő, a taksonyi táncosokkal a fedélzetén New Yorkban. Érkezés után természetesen senkinek nem volt maradása a hotelszobában, egyből belevetettük magunkat a nagyvárosi éjszakába, és részt vettünk egy privát buszos városnézésen. Még egy teljes napot tölthettünk el a városban, a legnagyobb nevezetességeket felkerestük, így olyan helyeken loboghatott a taksonyi zászló, mint a Times Square, a One World Trade Center 102. emelete, vagy éppen a komp fedélzetén, egészen közel a Szabadság szoborhoz.

Másfél napos new yorki tartózkodás után kezdődött el az igazi turnénk. Összesen hét város dunai sváb egyesületeit látogattuk meg, akik mindig mutattak egy kis szeletet a városukból, közelükben található nevezetességekből. Mi pedig csaknem mindenhol másfél órás műsorral készültünk a helyieknek. A repertoárban megtalálhatók voltak saját készítésű magyarországi német koreográfiák tánctanárunk, Galambosné Schuszter Anna jóvoltából, de helyet kaptak benne Manninger Miklós és Wenczl József nagy sikerű táncai is. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Manninger Miklós Táncművészeti Alapítvány támogatását. A kinti egyesületek ugyan első sorban a sváb koreográfiákra szomjaztak, kíváncsiak voltak magyar táncokra is, így azokból is egy színes válogatást tártunk eléjük.

Elsőként Detroitba látogattunk el, ahol igazán kedves első fogadtatásban volt részünk a helyi Carpathia Club tagjaitól. Egy rövid buszos városnézés keretében megszemlélhettük Detroit egyes városrészeit. A köztudatban máig kihalt iparvárosként élő település az utóbbi időkben fellendülést élt meg, így igazán kellemesen csalódtunk a látottakban.

Ezután két egyesület, a Vereinigung der Donaschwaben és az American Aid Society of German Descendants tagjai vártak minket Chicagoban. Itt nem „csak” a helyi sváb klubok tagjai előtt léptünk fel, hanem a helyi Hofbrauhaus széles publikuma előtt is. Igazán jó hangulatú estében volt részünk, szinte Németországban éreztük magunkat a bajor hangulatú sörfőzde és étterem falai között, így még otthonosabban mozogtunk. A két egyesület egy igazán kalandos és szórakoztató hajótúrát is szervezett nekünk a Michigan tó és a Chicago folyó vizein.

Következő állomásunkig kellett a turné során a legkevesebbet utazni, két órás út után megérkeztünk Milwaukeeba. A helyiek jóvoltából ellátogathattunk a híres Harley Davidson Múzeumba. A fellépésünket követően egy igazán kellemes estét tölthettünk el a szabadtéri Schwabenhof udvarán vendéglátóink társaságában.

Ezután délnek, St. Louis felé vettük az irányt, amit hamar a hőmérséklet alapján is megtapasztaltunk. Milwaukee-ban még dzsekiben ültünk az ég alatt, St. Louis-ba tartva azonban szinte fejbecsapott minket a meleg az első pihenőnél. Ez azonban nem szegte kedvünket, hogy egy igazán jó hangulatú, sváb zenével kísért estét eltölthessünk a helyiekkel Donau Parkban. Másnapra vendéglátóink egy medencés partit is szerveztek nekünk, hogy kicsit lehűthessük magunkat, mielőtt újra kissé északnak indulnánk.

Cincinnati volt a soron következő helyszín, ahol felléptünk. A helyi egyesület különösen sok, aktív fiatal taggal rendelkezik, akik saját bőrükön tapasztalták meg, hogy egy ekkora turné vége felé mire van igazán szüksége a csapatnak – pihenésre. Így egy rövid városnézés után egy strandon pihenhettünk kicsit, ami igazán jót tett lassan fáradó végtagjainknak.

Utolsó állomásunkra, Clevelandbe így kicsit kipihentebben érkeztünk. Itt ismerősök fogadtak minket, hiszen tavaly az itteni ifjúsági tánccsoportot láttuk vendégül Taksonyban, európai turnéjuk végállomásaként. A várostól nem messze található egy amis lakosságú régió, ide látogattunk el vendéglátóinkkal. Megnéztünk egy amis múzeumot, illetve a helyi tejüzembe is ellátogattunk.

Turnénk méltó lezárásaként az amerikai és kanadai dunai sváb egyesületek országos találkozóján vettünk részt, melyet idén Kitchenerben, Kanadában rendeztek meg. A hatalmas, három napos ünnepség hangulata igazán magával ragadó volt. Jó volt látni, hogy mennyi fiatal őrzi lelkesen a sváb hagyományokat, még ha kicsit „elamerikásodva” is. Többek között azokkal ünnepelhettünk itt együtt, akiket a turné során, az egyes helyszíneken megismertünk. Ugyanolyan lelkesedéssel nézték és tapsolták végig műsorunkat, mint amikor első alkalommal látták – igazán jó érzés volt ezt megélni.

Természetesen nagyon sokak támogatására és segítségére volt szükség, hogy ez a körút megvalósulhasson. Első körben szeretnénk köszönetet mondani a Dunai Svábok Világszövetségének elnökének, Stefan Ihas úrnak és az Amerikai Egyesült Államokbeli alelnökének, Robert Filippi úrnak a meghívásért. A kinti dunai sváb egyesületek is sokat dolgoztak azért, hogy igazán szép és tartalmas legyen az utunk. Álljanak itt az egyesületek-,  és elnökeinek nevei, de természetesen tudjuk, hogy sokan dolgoztak még ezért a háttérből: Carpathia Club, Detroit (MI) – elnök: Karin Schwalbe, Vereinigung der Donauschwaben – elnök: Marianne Strumberger, American Aid Society of German Descendants – elnök: Robert Lengfelder, Chicago (IL), Milwaukee Donauschwaben, Milwaukee (WI) – elnök: MaryAnn MacGillis, Deutscher Kulturverein, St. Louis (MO) – elnök: Monika Lorenz, Verein der Donauschwaben, Cincinnati (OH) – elnök: Ed Tullius, D-A Kulturzentrum der Donauschwaben, Cleveland (OH) – elnök: Margot Maurer.

Természetesen nincs tánc zene nélkül. Szeretnénk köszönetet mondani a minket kísérő Heimattöne Kapelle-nek is, akik mind a hosszú próbák, mind a kinti fellépések során lelkesen, türelmesen és nagyon magas szakmai színvonalon segítettek minket abban, hogy ez a műsor így összeállhasson. A zenekar turnén részt vevő tagjai voltak: Berendi Nándor (zenekarvezető, harmonika), Enyedi Gergely (klarinét), Gröschl András (gitár), Lencz Csaba (tuba) és Török Gergely (trombita).

Egy ilyen hosszú utazás pénzügyi hátterét sem könnyű természetesen előteremteni. Szeretnénk köszönetet mondani Taksony Nagyközség Önkormányzatának, hogy négymillió forinttal odaállt a turnénk mögé. Az igazán szép műsorért köszönet illeti tánctanárunkat, Galambosné Schuszter Annát. Egyesületünk alelnöke, Heil Adrienn is sokat dolgozott a háttérben a turné sikerének érdekében. Az utóbbi két évben az egyesület életének igen jelentős részét kitette az utazás előkészítése, szervezése, ami sok türelmet igényelt azoktól is, akik közvetlen nem lehettek részesei a learatott gyümölcsöknek. Szeretnénk ezért köszönetet mondani elnökünknek, Schäffer Ildikónak, alelnökeinknek, Kreisz Cecíliának, Varga Ritának és Winkler Andreának, illetve minden egyesületi tagunknak a türelemért és a háttérbeli támogatásért.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni a turnén részt vevő táncosaink és szüleik munkáját, kitartását és segítségét, hiszen nélkülük ez az egész nem jöhetett volna létre.

Biztos vagyok benne, hogy mindnyájunk egy életre szóló élménnyel gazdagodott, hiszen sokan egész életükben nem juthatnak el ilyen messzire az otthonuktól. Bízunk benne, hogy táncosaink erőt merítenek ebből az utazásból, nem csak hagyományaink további megéléséhez, hanem továbbadásához is. Az egyesület célja ugyanis változatlanul az, hogy a fiatalabb generációkhoz is közelebb hozza a sváb hagyományokat, illetve öregbítse az egyesület hírnevét, hogy hasonló lehetőségek az utánunk következő generáció kezében is ott lehessenek. Ehhez pedig az ilyen utazások igazán nagy „svungot” tudnak nyújtani. Még egyszer köszönünk mindent!

Bakó Berta

alelnök

Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesülete

 

További képek: