Az egyesületről

A Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesülete 1991-ben alakult a helyi lelkes fiatalok szervezésével. Azóta a tagok létszáma egyre gyarapodott, jelenleg 11 néptánccsoportunk működik a különböző korosztályokban, egészen 4 éves kortól.

A csoportok repertoárja az évek során egyre színesebbé vált. Nagy számban megtalálhatók közte Wenczl József és Manninger Miklós magyarországi német nemzetiségi koreográfiái. Brieber János (Budapesti Táncművészeti Főiskola) éveken át segítette szaktudásával az együttesek munkáját. Jelenleg fő törekvésünk a helyi hagyományokból merítkező új, egyedi koreográfiák létrehozása. Az egyesület tagjai foglalkoznak az óvodás és iskolás gyermekek néptánc tanításával, célunk, hogy megismertessük és megszerettessük a néptáncot a gyermekekkel, valamint gondoskodjunk a táncegyüttes utánpótlásáról.

Tánccsoportjaink a környék számos rendezvényein rendszeres fellépők, de többször kaptunk már meghívást külföldre is, Németországban, Dániában, Franciaországban, Szlovákiában egyaránt jártak már táncosaink.

Az együttesek művészi tevékenységét a kísérő zenekarok - a Takser Spatzen, a Heimatklang és a Sóskúti Fúvószenekar - magas szakmai színvonalú kíséretükkel emelik. Nagyon sokat köszönhetünk a Taksonyi Szigeti Fiúk zenekarnak is, akik hosszú éveken át segítették munkánkat.