Kolozsvári tánckavalkád

Kolozsvári tánckavalkád

Kolozsváron, az erdélyi magyar kultúra fellegvárában rendezték meg immár 19. alkalommal a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes a 19. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót, melyre 2017. augusztus 11-17. között került sor. A rendezvény Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést generáló szerepet játszik, ugyanakkor – az iránta megnyilvánuló fokozódó érdeklődésből ítélve – ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, s az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált.”
Heltai FolkCenter

Az idei Néptánctalálkozón 7 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vett részt. A Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesületének Profi csoportja képviselte a német kisebbséget hazánkból ezen a rangos nemzetközi néptánctalálkozón, melyre több jelentkező közül választották ki, de érkeztek vendégek Görögországból, Lengyelországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról, Vajdaságból, és Erdélyből is.

A fesztivál Kolozsvár és környékén zajlott, így ellátogattunk Désre, Magyarfenesre, Tordára, Gyalura és Miriszlóra is, amely helyszíneken fergeteges hangulatot teremtettek táncosaink, zenészeink.

Désen (Dej) - a főként románok lakta Kolozs megyei sóbányász városban - augusztus 11-én felvonulással és gálaműsorral vette kezdetét a fesztivál, ahol a Taksonyi csoportot kérték fel a felvonulás élére. A központi téren összegyűlt nézősereg előtt minden csoport bemutatta a saját nemzetisége autentikus viseletét, muzsikáit és táncait.

Másnap, a délelőtti strandolást követően, Magyarfenesre látogattunk, ahol az összes résztvevő együttes egy nagyszabású felvonulással végighaladt – lovakkal, zászlókkal, táblákkal, zenével, tánccal, énekkel - a falun egészen a gyönyörű színházteremig, ahol olyan műsornak lehettek szemtanúi a nézők, amelyre egy életen át emlékezni fognak. Óriási tapsviharral köszönte meg a publikum azt a minden szempontból kifogástalan, vidám, élettel teli előadást, melyet táncosaink nyújtottak. A műsorvezető a nézősereg előtt biztosított bennünket, hogy ott a helyünk jövőre is a 20. Jubileumi Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptáncfesztiválon!

A fellépést táncház és magas színvonalú koncert zárta, a szervezés és a tecnika is kifogástalan volt.

Harmadnap reggel közös Szentmisére invitáltak a szervezők a Kolozsvár fő terén álló Szent Mihály templomba, majd délután az V. Miriszlói Magyar Kulturális Napok vendégei voltunk, ahol nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, hiszen csoportkísérőink idevalósiak révén mindent megtettek, hogy a kedvünkbe járjanak. Sikerült nekik felejthetetlenné varázsolni ezt a napot! A felvonuláson jó barátságot kötöttünk a Lengyel delegációval, akik szeretnének jövőre bennünket meghívni Legnicába, egy lengyel fesztiválra, mert el voltak ragadtatva a csoportunktól, a zenekarunktól és a táncainktól. Felemelő érzés volt az esti zárógálán olyan tánccsoportok mellett színpadra lépni, akik a Felszállott a páva műsorban szerepeltek, illetve nyertesei voltak, s mellettük táncosaink remekül megállták a helyüket, minden alkalommal óriási sikert aratva.

„Hétfő délben vastag embergyűrű vette körül a Mátyás-szobrot Kolozsvár főterén, középről pedig zene, csizmacsattogás és csujjogatás hallatszott: elkezdődött a Kolozsvári Tánckavalkád. Az ismerősebb erdélyiek mellett például görög és lengyel viseleteket is láthattunk, és azt is megtudtuk, hogy a dunamenti svábok a westernfilmekre emlékeztető „ÍÍÍÍ, juu” felkiáltással csujjogatnak. Hasonló érdekességek derülhetnek még ki a napokban a 19. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozó rendezvényein, amelyekre 7 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese érkezett. Sajnos nem mindegyik együttesről lehetett tudni, hogy honnan jöttek, de volt, aki hozott magával táblát: ők a Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesülete.” Maszol Szerkesztőség, Románia

A Kolozsvári Tánckavalkáddal még nem ért véget a hétfői programunk, hiszen Gyaluban került megrendezésre a Nemzetközi est, ahol minden résztvevő együttes bemutatta a saját települését, kínálta ételeit és italait valamint megtanította táncait a nemzetközi táncházban. Zenekarunk segítségével fergeteges hangulatot teremtettünk, melynek vezetője Solymosi Dávid (harmonika) volt, társai pedig Solymosi Attila (dob) és Brunner Bence (euphonium) voltak. A résztvevők visszatapsoltak, nem akartak elengedni bennünket.

Kedden korán reggel népviseletbe öltözve indultunk a Tordai Sóbányába, ahol 1700 lépcsőn jutottunk le a gyönyörűen kivilágított bánya színpadához. Óriási tömeg, mintegy 7000 ember volt lent a csónakázótónál, golfpályánál, ping-pong asztaloknál, óriáskeréknél és a színpadnál. Különleges élmény volt itt fellépni, ahol a színpad fölötti karzaton is tolongtak az emberek, hogy láthassanak bennünket. A siker nem maradt el hiszen a nézők nagyon élvezték a produkciót, s a Tordai Sóbánya hivatalos facebook oldalára a mi videónk került fel!

Kora délután a tordai sósfürdőben lazítottak a táncosok, míg a vezetők zártkörű fogadáson vettek részt. Késő délután, a visszaérkezést követően a fesztivál zenekarai adtak koncertet Kolozsváron, ahol a zenekarunk kuriózum volt a sok vonós együttes mellett.

Minden este a Heltai Folkpubban remek hangulatú táncház várta a fesztivál résztvevőit, ahol barátságok, ismeretségek köttettek, és családias hangulatban lehetett beszélgetni, énekelni és természetesen táncolni.

Szerdán egy kis küldöttség a sétatéri Kaszinó vendége volt, ahol a helyi hivatalosságokkal találkoztunk, bemutatkoztunk és átadtuk Taksonyból hozott ajándékainkat az alpolgármester asszonynak, és a főszervezőknek.

Este került sor a 19. Szent-István Napi Nemzetközi Néptánc Fesztivál zárógálájára, a Kolozsvár fő terén felállított monumentális színpadon. A gála elején és végén az összes résztvevő együttes és zenekar felvonult a színpadra, a téren több ezer ember követte az eseményeket és jutalmazta tapssal a produkciókat. Igyekeztünk jó hírét vinni Taksonynak és a német kisebbségnek, ami azt gondolom sikerült is. A szervezők így konferáltak be minket az utolsó előadáson: „Most pedig fogadják szeretettel sváb barátainkat Taksonyból!”

Köszönjük a lehetőséget, hogy megmutathattuk magunkat egy ilyen rangos fesztiválon, ami nem jöhetett volna létre, ha nincsenek olyan önzetlen, segítőkész emberek, vezetők Taksonyban, akiknek a hozzájárulása nélkül nem valósulhatott volna meg ez az álom. Nagyon hálásak vagyunk a támogatásukért!

Aki ismer engem, az tudja, csak akkor dicsérek valamit vagy valakit, ha valóban érdemes a dicséretre. Most itt az ideje az elismerésnek. Köszönöm a táncosaimnak, hogy velem voltak, hogy egy remek csapattá kovácsolódtunk, akikre méltán lehetünk büszkék!

Galambosné Schuszter Anna

A Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesülete Profi csoportjának vezetője, alelnök